kameralisztika
A XVII.-XVIII. században kialakuló tudomány, amely leginkább közigazgatási és közgazdaságtani ismereteket foglalt magába. Elsősorban német nyelvterületen vált jelentőssé, főbb képviselői Melchior von Osse, Ludwig von Seckendorff, Wilhelm von Schröder, Heinrich Justi voltak. Legnagyobb hatású osztrák képviselője Joseph Sonnenfels. A kameralisták közgazdaságtani szempontból a merkantilizmus tanait követték. Nem egyértelmű, hogy a kameralisztika és a hozzá kapcsolódó rendészettudomány mekkora hatást gyakorolt az államtudományok ill. a közigazgatás-tudomány későbbi fejlődésére: többen kétségbe vonták a kameralisztika tudományos jellegét, mondván, hogy inkább csak gyakorlati ismereteket közvetített a leendő hivatalnokok számára.
Tudományterület:
Forrás:
Takács Péter: Államtan. A modern állam és elmélete (Budapest: Corvinus Egyetem, 2011) 28-31. Koi Gyula: A közigazgatás-tudomány kezdetei
és a Polizeiwissenschaft szerepe
Magyarországon, Állam- és Jogtudomány 2014 LV évf. 2. szám. 27-34.
Szerző:
Relációk
jóléti állam
A XX. század második felében megjelenő államtípus, amely a társadalmi javak szociális célú újraelosztására helyezi a hangsúlyt. Fénykorát az 1950-es és 70-es évek között élte, elsősorban Nyugat- és Észak-Európára jellemző....Tovább olvasomintervenciós állam
Az intervenciós állam az állami beavatkozást helyezi a középpontba, történeti államtípusként a liberális állam problémáira adott válaszként értelmezhető. A beavatkozástól mentes tőkés termelés a 19. század végére jelentős társadalmi egyenlőtlenségekhez...Tovább olvasomEmberi Jogok Európai Egyezménye
Az Emberi Jogok Európai Egyezménye (röviden: EJEE) az Európa Tanács által létrehozott regionális emberi jogi egyezmény, amelynek szinte az összes európai állam (jelenleg 47 ország, Fehéroroszország kivételével) tagja. Az egyezményt...Tovább olvasomregionális állam
A regionális állam az utóbbi két évtizedben, elsősorban Nyugat-Európában kialakuló államtípus. Létrejötte összekapcsolódik a nemzetpolitika és a területi autonómia kérdésével, mivel a regionális állam régiói döntően nemzetiségi alapon szerveződnek. Regionális...Tovább olvasomtermészetjog
A természetjog a jogelméleti gondolkodás egyik meghatározó irányzata. A természetjog a jogszabályok érvényességét jogrendszeren kívüli forráshoz, rendszerint egy ‘magasabb rendű’ értéknek vagy szabálynak való megfeleléshez köti. Az ember alkotta jog...Tovább olvasomkodifikáció
A kodifikáció egy joganyag törvénykönyvekben (ún. kódexekben) való összefoglalását és közzétételét jelenti. A kodifikációs tevékenység a jogtörténet egészét végigkíséri, amire a legkorábbi időszakoktől kezdve találunk példát (pl. Hammurapi törvényoszlopa, a...Tovább olvasommerkantilizmus
A merkantilizmus egy olyan, a XVII. században kialakult gazdaságpolitikai felfogás, amely egy állam gazdagságának a forrását a külkereskedelemben, elsősorban a külkereskedelmi export-többletben látta. A merkantilisták arra törekedtek, hogy a nemesfémet...Tovább olvasomtársadalmi norma
A társadalmi normák magatartás-szabályok, amelyek meghatározzák, hogy egy adott szituációban hogyan kell valakinek cselekednie. A társadalmi normák tehát előíró (preskriptív) jellegű kijelentések, amelyek a leíró (deskriptív) kijelentésekkel szemben nem igazságértékkel,...Tovább olvasomszövetségi állam
A szövetségi állam (föderáció) több tagállam egyesüléséből létrejövő állam, amelyben a szuverenitás – Georg Jellinek klasszikus felfogása szerint – nem a tagállamokat, hanem a szövetséget illeti meg. A szövetségi állam...Tovább olvasomidőbeli hatály
Az időbeli hatály a jogszabály alkalmazhatóságának kezdetét és végét határozza meg. A jogszabály általában kihirdetésének időpontjától, a hivatalos lapban való közzétételtől kezdve lép hatályba. A jogalkotó, amennyiben a jogszabály alkalmazására...Tovább olvasomnormakollízió
Normakollízió, vagyis normaütközés esetén két jogi norma kerül ellentmondásba egymással. A kollízió feloldására a jogalkalmazó három, a jogrendszer egységét biztosító jogelvet hívhat segítségül. A jogforrási hierarchiában azonos szinten álló jogszabályok...Tovább olvasomvisszaható hatály
Visszaható hatályú jogalkotás esetén a jogalkotó a jogszabály előírásait a jogszabály kihirdetését megelőző időre is alkalmazni rendeli. Ez azért ellentmondásos, mert olyan elvárásokat támaszt(hat) a jogalanyok irányába, amelyeket korábban nem...Tovább olvasomkameralisztika
A XVII.-XVIII. században kialakuló tudomány, amely leginkább közigazgatási és közgazdaságtani ismereteket foglalt magába. Elsősorban német nyelvterületen vált jelentőssé, főbb képviselői Melchior von Osse, Ludwig von Seckendorff, Wilhelm von Schröder, Heinrich...Tovább olvasomjogalkotás
A jogalkotás a jogalkotó hatáskörrel felruházott állami szervek tudatos és formalizált tevékenysége, amely jogi normák létrehozására irányul. Két fő típusát, a törvényalkotást és a rendeletalkotást különböztetjük meg. A jogalkotási folyamat...Tovább olvasommodernizáló állam
A modernizáló állam a XIX. század során, elsősorban Közép- és Kelet-Európában, illetve Észak- és Dél-Európában létrejött történeti államtípus. A modernizáló állam a Nyugat-Európaihoz képest lassabban végbemenő polgári átalakulás és tőkés...Tovább olvasomgazdasági, szociális és kulturális jog
A gazdasági, szociális és kulturális jogok az emberi jogok második generációjához tartoznak. Kialakulásuk hátterében a XIX. századi tőkés termelés kudarcai, elsősorban a növekvő társadalmi feszültségek, a fokozódó elszegényedés és a...Tovább olvasomállamszövetség
Az államszövetség (konföderáció) szuverén államok laza szövetsége, amelyet a részes államok valamilyen közös javukat szolgáló cél érdekében, szerződés segítségével hoznak létre. Közös cél lehet pl. a kereskedelmi kapcsolatok élénkítése vagy...Tovább olvasomjogállamiság
A jogállamiság követelménye az állam jogszabályok szerinti működését feltételezi. Egy jogállamban a közhatalmat a jogszabályoknak megfelelően gyakorolják, az állam szervei és az állampolgárok egyaránt a jogszabályoknak megfelelően cselekszenek. Eltérő történeti...Tovább olvasomjogcsalád
A jogrendszerek közös jegyeik alapján jogcsaládokba rendeződnek. René David francia jogtudós nyomán a római-germán (kontinentális), a common law (angolszász) és a szocialista jogcsaládot, illetve a vallási és tradicionális jogrendszerek csoportját...Tovább olvasomjogértelmezés
A jogértelmezés a jogszabály jelentésének feltárására irányuló tevékenység. A jogalkalmazói tevékenység szükségszerű részét képezi, mivel a jogszabályok gyakran nyelvileg pontatlan formában jelennek meg. A jogalkalmazói jogértelmezés mellett megkülönböztethető még jogszabályi...Tovább olvasom
