munkáltatói jogutódlás
A munkáltató személyében bekövetkező jogutódlás azt jelenti, hogy az annak időpontjában fennálló jogviszonyból származó jogok és kötelezettségek a jogutódlás időpontjában a jogelődről (átadó) a jogutód (átvevő) munkáltatóra szállnak át. Ezt az átszállást általános jogutódlásnak nevezzük, mert minden jog és kötelezettség átszáll az új munkáltatóra. Ha ebben az esetben a szolgálati viszony (feladat, munkakör) és a munkavégzés helyéül szolgáló település nem változik, a kinevezés módosításához nem kell a közszolgálati tisztviselő beleegyezése. A tisztviselőt az átszállást követő harminc napon belül az átvevő köteles írásban tájékoztatni a munkáltató személyében bekövetkezett változásról. Ha a jogutódlás következtében úgy változtatja meg az átvevő a tisztviselő kinevezését, hogy a változás érinti a tisztviselő feladatkörét, munkakörét, illetményét vagy a munkavégzés helyéül szolgáló települést, a tisztviselőt – kérelmére – fel kell menteni ha az új illetményének összege nem éri el a korábbi illetménye 80%-át, illetve vezetői munkakörből nem vezetői munkakörbe helyezik át.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
kirendelés
A kirendelés a kinevezéstől eltérő ideiglenes foglalkoztatásnak az a fajtája, melyben a közszolgálati tisztviselő az őt alkalmazó közigazgatási szerv és egy másik közigazgatási szerv között létrejövő megállapodás alapján a másik...Tovább olvasomközszolgálati tisztviselő
A közszolgálati tisztviselők a közszolgálati alkalmazottak egyik csoportját képezik, mégpedig azt, amelynek tagjai a széles értelemben felfogott közigazgatási szerveknél állnak alkalmazásban. Korábbi elnevezésük egységesen a köztisztviselő volt, mára azonban e...Tovább olvasomösszeférhetetlenség (általános)
Az összeférhetetlenség (s különösen annak terjedelme és szigorúsága) a közszolgálat egyik jellemző intézménye. Jelentése: arra tekintettel, hogy valaki közszolgálati tisztviselő, olykor jelentős korlátozásokat kell elfogadjon. Így bizonyos tisztségeket nem vállalhat,...Tovább olvasomegyenlő bánásmód
Az egyenlő bánásmód azt jelenti, hogy hogy nem lehet különbséget tenni a dolgozók között, nem szabad hátrányos megkülönböztetést alkalmazni senkivel szemben. A törvény kiemeli a az egyenlő bánásmód megtartartásának követelményét...Tovább olvasomérvénytelenség
A jogviszony keletkezésekor, majd fennállása során is a munkáltató (szolgálatadó) és a közszolgálati tisztviselő között számtalan megállapodás jön létre (pl. kinevezés és annak elfogadása). A megállapodások kölcsönönös nyilatkozatok megtételével és...Tovább olvasomhivatásetika
A közszolgálati hivatásetika (mint bármely más szaketika) a közszolgálati pálya területén uralkodó erkölcsi-magatartási szabályokat jelöli. Egy klasszikus meghatározás szerint a közszolgálati etika a közszolgálat tevékenységi körébe vágó, gyakran jogszabályokban is...Tovább olvasomkiküldetés
A kiküldetés, mint a kinevezéstől eltérő ideiglenes foglalkoztatás egyik fajtája abban különbözik a kinevezésben foglaltaktól, hogy a szokásos munkavégzési hely szerinti településen kívül kell munkát végezni (másik településen tárgyalni, esetleg...Tovább olvasomminősítés
A minősítés fő funkciója az előmenetel kérdésében való döntés megalapozása. Célja, hogy értékelje a közszolgálati tisztviselők szakmai teljesítményét, a teljesítményüket befolyásoló ismereteket, képességeket, személyiségjyegyeket (kompetenciákat), s ezáltal elősegítse a tisztviselők...Tovább olvasomképzés
Képzés alatt a törvény a továbbképzésnek nem minősülő alap- vagy mesterképzést, doktori képzést, illetve szakirányú továbbképzést érti. A képzések során lehet megszerezni azokat a közigazgatásban fontos ismereteket, amelyek – képesítési...Tovább olvasomcafetéria
A cafetéria magyarul béren kívüli juttatást jelent. Fő funkciója, hogy igénybevételével a közszolgálati alkalmazott (s természetesen a többi munkavállaló is) támogatást kapjon a pihenéséhez, rekreációjához. Korábban a közszolgálati tisztviselők meglehetősen...Tovább olvasomközalkalmazott
A közalkalmazotti réteg tagjai állami vagy önkormányzati költségvetésből gazdálkodó közintézetek alkalmazottai. Lényeges tehát, hogy a munkáltató közintézeti jogállású szerv. A közintézetek közreműködnek a közigazgatási feladatok (közszolgáltatások) nyújtásában, azonban lényegesen különböznek...Tovább olvasomlemondás jogviszonyról
A lemondás a közszolgálati tisztviselő egyoldalú jognyilatkozata, mellyel a közszolgálati jogviszonyát megszünteti. A lemondás érvényességéhez nem szükséges a munkáltató elfogadó nyilatkozata. Ugyanakor a lemondó nyilatkozat csak a munkáltató hozzájárulásával vonható...Tovább olvasomöszeférhetetlenség (preztizs)
A kormányzati tisztviselői szolgálati jogviszonyban a jó közigazgatásba vetett társadalmi bizalom fenntartásának szem előtt tartásával kell eljárni. Ebből következően a közszolgálati tisztviselő a pálya presztizsének és a közbizalom fenntartásának érdekében...Tovább olvasomérdekegyeztetés
A törvény a közszolgálati érdekegyeztetés körében biztosítja a kormánytisztviselők szociális és gazdasági érdekeinek védelmét és szabályozza a szakszervezetek és a közigazgatási szervek kapcsolatrendszerét. A közszolgálati érdekegyeztetésnek két szintjét különböztetjük meg:...Tovább olvasomszemélyzeti politika
A közigazgatási személyzeti politika – átfogó értelemben – olyan célok, alapelvek kidolgozása és érvényesítése, amelyek meghatározzák az adott állam közigazgatásában foglalkoztatottak létszámát, valamint a közszolgálati pragmatika valamennyi elemét, így különösen...Tovább olvasomközszolgálati alapvizsga
A közigazgatási alapvizsga olyan, a közszolgálati tisztviselői pálya elején leteendő vizsgafajta, amelyet a nemzetközi gyakorlatban alapozó továbbképzésnek is szokás nevezni. A közszolgálati tisztviselői törvény szerint az alapvizsga egyben a pályán...Tovább olvasomösszeférhetetlenség (politikai)
A politikai összeférhetetlenség a közszolgálati tisztviselők politikai életben való részvételét, valamint pártpolitikai tevékenységét korlátozza. A közszolgálati tisztviselő pártnak tagja ugyan lehet, de pártban tisztséget nem viselhet, továbbá párt nevében vagy...Tovább olvasommunkáltatói jogutódlás
A munkáltató személyében bekövetkező jogutódlás azt jelenti, hogy az annak időpontjában fennálló jogviszonyból származó jogok és kötelezettségek a jogutódlás időpontjában a jogelődről (átadó) a jogutód (átvevő) munkáltatóra szállnak át. Ezt...Tovább olvasomfelmentési idő
A közszolgálati tisztviselőt felmentése esetén felmentési idő illeti meg. A felmentési idő, amely a felmentési okiratban megjelölt napon kezdődik, két hónap. E jogintézménynek az a funkciója, hogy a felmentett közszolgálati...Tovább olvasomközjogi szabályozás
A közszolgálati jog a közjogi-magánjogi jogág csoportosításban a közjoghoz tartozik, amelyre speciális szabályozási mód jellemző. A közjogias szabályozás az un. közszolgálati pragmatikában ölt testet. A közjogias szabályozás személytelen, nem ad...Tovább olvasom
