rendes munkaidő
A rendes munkaidő azt az időtartamot jelöli, amelyet a közszolgálati tisztviselő a kinevezésében, illetve a reá irányadó jogszabályokban meghatározottak szerint köteles munkával eltölteni, s amely időről a jogviszony alanyai már a kinevezés idején előre tudták, hogy az a munkáltató rendelkezése alá fog esni. A rendes (teljes) munkaidő mértéke napi nyolc és heti negyven óra. A részmunkaidő ennél rövidebb, általában napi négy vagy hat óra (ez esetben természetesen az illetményt is arányosan csökkenteni kell). A teljesítendő munkaidőt a munkáltató munkaidőkeretben is meghatározhatja, amelynek lényege, hogy a ledolgozandó munkaidő mennyiség (pl. napi nyolc óra) egy hosszabb időszakra (pl. négy hónap) kerül meghatározásra. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a munkáltató négy hétre előre meghatározza, hogy mely napon hány órát kell a tisztviselő dolgozzon, illetve mely napon lehet pihenőnapja. A rendes munkaidőn belül a munkarendet (kötött vagy kötetlen, egyenlő vagy egyenlőtlen, osztott) a munkáltatói jogkör gyakorlója állapítja meg.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
jogvita
A jogvita során a közszolgálati jogviszony alanyai érvényesítik egymással szemben a jogviszonyból fakadó igényeiket, jogaikat. A vita feloldásának fórumrendszere attól függ, hogy ki akarja az igényét érvényesíteni. A kormánytisztviselők esetében...Tovább olvasomrendes munkaidő
A rendes munkaidő azt az időtartamot jelöli, amelyet a közszolgálati tisztviselő a kinevezésében, illetve a reá irányadó jogszabályokban meghatározottak szerint köteles munkával eltölteni, s amely időről a jogviszony alanyai már...Tovább olvasomszemélyi anyag
A közszolgálati tisztviselői jogviszony fennállása alatt számtalan jognyilatkozat, illetve irat keletkezik. Ezek egy része a tisztviselő személyével kapcsolatos adatokat tartalmazza. Ezek az un. személyi iratok, melyeket tovább lehet osztályozni. A...Tovább olvasomfelmentési idő
A közszolgálati tisztviselőt felmentése esetén felmentési idő illeti meg. A felmentési idő, amely a felmentési okiratban megjelölt napon kezdődik, két hónap. E jogintézménynek az a funkciója, hogy a felmentett közszolgálati...Tovább olvasomösszeférhetetlenség (általános)
Az összeférhetetlenség (s különösen annak terjedelme és szigorúsága) a közszolgálat egyik jellemző intézménye. Jelentése: arra tekintettel, hogy valaki közszolgálati tisztviselő, olykor jelentős korlátozásokat kell elfogadjon. Így bizonyos tisztségeket nem vállalhat,...Tovább olvasomközszolgálati karrierrendszer
A karrier rendszer csak a zárt(abb) rendszerű közszolgálati modellekben értelmezhető, itt azonban a rendszer névadójának is tekinthető. A karrier pozitív megközelítésben a tehetség, a szorgalom, a tudás által megalapozott előmenetelt...Tovább olvasomtovábbképzés
A továbbképzés a képzésre épülő, a közszolgálati tisztviselő ismereteit megújító, fejlesztő forma, amely alkalmassá teszi a tisztviselőket, hogy hosszú életpálya esetén is alkalmazkodni tudjanak a változó közigazgatási követelményekhez. A továbbképzés...Tovább olvasomközszolgálati alapvizsga
A közigazgatási alapvizsga olyan, a közszolgálati tisztviselői pálya elején leteendő vizsgafajta, amelyet a nemzetközi gyakorlatban alapozó továbbképzésnek is szokás nevezni. A közszolgálati tisztviselői törvény szerint az alapvizsga egyben a pályán...Tovább olvasomkinevezésmódosítás
A kinevezés tartalmát módosítani – fő szabályként – csak a munkáltató és a közszolgálati tisztviselő közös megegyezésével lehet. A módosításkor a kinevezésre irányadó szabályokat kell alkalmazni (pl. írásba foglalási kötelezettség)....Tovább olvasomérvénytelenség
A jogviszony keletkezésekor, majd fennállása során is a munkáltató (szolgálatadó) és a közszolgálati tisztviselő között számtalan megállapodás jön létre (pl. kinevezés és annak elfogadása). A megállapodások kölcsönönös nyilatkozatok megtételével és...Tovább olvasomelőmenetel
Az előmenetel a zárt(abb) közszolgálati modell központi eleme, ha úgy tetszik névadója (karrier-rendszer). A közszolgálati pragmatika számtalan eleme kapcsolódik hozzá, így az illetmény, a teljeítményértékelés és minősítés, a képzés-továbbképzés, vagy...Tovább olvasomminősítés
A minősítés fő funkciója az előmenetel kérdésében való döntés megalapozása. Célja, hogy értékelje a közszolgálati tisztviselők szakmai teljesítményét, a teljesítményüket befolyásoló ismereteket, képességeket, személyiségjyegyeket (kompetenciákat), s ezáltal elősegítse a tisztviselők...Tovább olvasomközszolgálati jogviszony
A közszolgálati jogviszony (vagy szűkebb értelemben a közszolgálati tisztviselői jogviszony) a közszolgálati tisztviselői törvény és más jogszabályok által szabályozott társadalmi viszony. A törvény szerint a közszolgálati tisztviselői jogviszony az állam,...Tovább olvasomfegyelmi felelősség
A fegyelmi felelősség a közszolgálati tisztviselőkkel szembeni fokozott felelősségi rendszer egyik eleme a kártérítési, a fokozott büntetőjogi és az un. eredményfelelősség mellett. Fegyelmi vétséget akkor követ el a közszolgálati tisztviselő,...Tovább olvasomtartalékállomány
A tartalékállomány célja az, hogy a közszolgálati tisztviselő számára – szolgálati viszonyának a jogszabályban foglalt esetekben való megszüntetése esetén – másik közigazgatási szervnél képzettségének, besorolásának megfelelő állást ajánljanak fel. Tartalékállományba...Tovább olvasombüntetlen előélet
A közszolgálati jogviszony keletkezésének egyik feltétele a büntetlen előélet. Ezt hatósági bizonyítvánnyal (erkölcsi bizonyítvány) kell igazolni. A Kttv. Azonban túlmegy a büntetlen előélet megkövetelésén és bizonyos bűncselekmények esetén (pl. emberölés,...Tovább olvasomkinevezés
A kinevezés a közszolgálati jogviszony létesítésének eszköze: a jogviszony kinevezéssel és annak elfogadásával jön létre. A kinevezés – szemben a munkajog területén alkalmazott munkaszerződéssel, amely a munkáltató és a munkavállaló...Tovább olvasommegtámadhatóság
A megtámadhatóság a megállapodások (jognyilatkozatok) érvénytelenségének egyik esete. Úgynevezett feltételes érvénytelenségről beszélhetünk, ami azt jelenti, hogy az érvénytelenség megállapításához és kimondásához valamilyen eljárásra, végső soron bíróság előttire van szükség. Megtámadható...Tovább olvasomközjogi szabályozás
A közszolgálati jog a közjogi-magánjogi jogág csoportosításban a közjoghoz tartozik, amelyre speciális szabályozási mód jellemző. A közjogias szabályozás az un. közszolgálati pragmatikában ölt testet. A közjogias szabályozás személytelen, nem ad...Tovább olvasomöszeférhetetlenség (preztizs)
A kormányzati tisztviselői szolgálati jogviszonyban a jó közigazgatásba vetett társadalmi bizalom fenntartásának szem előtt tartásával kell eljárni. Ebből következően a közszolgálati tisztviselő a pálya presztizsének és a közbizalom fenntartásának érdekében...Tovább olvasom
