személyi anyag
A közszolgálati tisztviselői jogviszony fennállása alatt számtalan jognyilatkozat, illetve irat keletkezik. Ezek egy része a tisztviselő személyével kapcsolatos adatokat tartalmazza. Ezek az un. személyi iratok, melyeket tovább lehet osztályozni. A legfontosabb ide tartozó csoport a személyzeti iratok köre, amelyeket együttesen kell tárolni, s melyeket összefoglalóan hívunk személyi anyagnak. Itt kell tárolni: a közszolgálati tisztviselő öt évnél nem régebbi fényképét, a közszolgálati alapnyilvántartás adatlapját, az önéletrajzot, a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítványt, az esküokmányt, a kinevezést és annak módosítását, a vezetői kinevezést, a címadományozást, a besorolásról, illetve a visszatartásról, valamint az áthelyezésről rendelkező iratokat, a teljesítményértékelést, a minősítést, közszolgálati tisztviselői jogviszonyt megszüntető iratot, a hatályban lévő fegyelmi büntetést kiszabó határozatot és a közszolgálati igazolás másolatát.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
vezetői munkakör
A vezetői előmenetel az előmenetel egyik formája a besorolásban és a címekben való előmenetel mellett. Hatályos törvényünk vezetői munkakörről beszél, amely – eltérően a vezetői megbízástól – erőteljesen összekapcsolja a...Tovább olvasomtartós külszolgálat
Tartós külszolgálatnak nevezzük azt a foglalkoztatási jogviszonyt, amelyre Magyarország valamely külképviseletén kerül sor. A tartós külszolgálat legalább három hónap, legfeljebb pedig öt év időtartamú. A kihelyezés feltétele, hogy a tisztviselőnek...Tovább olvasomkiküldetés
A kiküldetés, mint a kinevezéstől eltérő ideiglenes foglalkoztatás egyik fajtája abban különbözik a kinevezésben foglaltaktól, hogy a szokásos munkavégzési hely szerinti településen kívül kell munkát végezni (másik településen tárgyalni, esetleg...Tovább olvasomzsákmányrendszer
A zsákmányrendszer a politika és a közigazgatás személyi állománya közötti viszony egyik történelmi típusa. Az Amerikai Egyesült Államokban jött létre a XIX. században. Lényege, hogy a választásokat követően nemcsak a...Tovább olvasomközszolgálat
A közszolgálat összetett értelmű, tartalmú kifejezés, melynek három jelentős értelmezési kerete különíthető el. Az első a közszférában dolgozó személyek csoportja, a széles értelemben felfogott közszolgálati alkalmazottak köre. A második megközelítésben...Tovább olvasomigazgatási szünet
Az igazgatási szünet hasonló a bíróságoknál alkalmazott törvénykezési szünethez. Lényege, hogy a nyári szabadságolások és az év végi ünnepek idején csak a legszükségesebb létszámmal lássák el a közigazgatási szervek a...Tovább olvasomközszolgálati nyilvántartás
A közszolgálati tisztviselők adatairól két nyilvántartást vezetnek hazánkban. Az egyik az un. közszolgálati alapnyilvántartás, amelyet a foglalkoztató közigazgatási szerv fektet fel a törvény mellékletében felsorolt adatokról. Fontos, hogy a mellékletben...Tovább olvasomfeddhetetlenség
A feddhetetlenség egyes közszolgálati rendszerekben a jogviszony keletkezésének egyik általános feltétele lehet. Szigorúbb fogalom a büntetlen előéletnél. Ugyanis ha büntetlen előéletet követel meg a jogszabály a kinevezés feltételeként, az a...Tovább olvasomegyenlő bánásmód
Az egyenlő bánásmód azt jelenti, hogy hogy nem lehet különbséget tenni a dolgozók között, nem szabad hátrányos megkülönböztetést alkalmazni senkivel szemben. A törvény kiemeli a az egyenlő bánásmód megtartartásának követelményét...Tovább olvasomsemmisség
A semmisség úgynevezett feltétel nélküli érvénytelenség (tehát az érvénytelenség egyik esete), ami azt jelenti, hogy a semmisségre az érdekeltek határidő nélkül hivatkozhatnak, a megállapodás semmisségét a bíróság hivatalból észleli. A...Tovább olvasomközszolgálati tisztviselő
A közszolgálati tisztviselők a közszolgálati alkalmazottak egyik csoportját képezik, mégpedig azt, amelynek tagjai a széles értelemben felfogott közigazgatási szerveknél állnak alkalmazásban. Korábbi elnevezésük egységesen a köztisztviselő volt, mára azonban e...Tovább olvasomcafetéria
A cafetéria magyarul béren kívüli juttatást jelent. Fő funkciója, hogy igénybevételével a közszolgálati alkalmazott (s természetesen a többi munkavállaló is) támogatást kapjon a pihenéséhez, rekreációjához. Korábban a közszolgálati tisztviselők meglehetősen...Tovább olvasomfelmentési védelem
A közszolgálati jogviszony felmentéssel való megszüntetése rendkívül nehéz helyzetbe hozhatja a közszolgálati tisztviselőt. A jogalkotó ezért a rendkívüli élethelyzetben lévő közszolgálati tisztviselők esetében felmentési védelmet nyújt. Ennek két esetcsoportja van....Tovább olvasomrendkívüli munkaidő
A rendkívüli munkaidő alkalmazásával a munkáltatói jogkör gyakorlója a közszolgálati tisztviselőt a szabadidejében, a jogszabály által meghatározott feltételek fennállása esetén a beosztás szerinti rendes munkaidőn felül is munkavégzésre vagy rendelkezésre...Tovább olvasommunkáltatói jogkör gyakorlása
Különbséget kell tennünk a munkáltató és a munkáltatói jogkör gyakorlója között. A munkáltató egy közigazgatási szerv (pl. minisztérium, polgármesteri hivatal, megyei kormányhivatal), akit a közszolgálati jogban szolgálatadónak hívhatunk. A munkáltatói...Tovább olvasomátirányítás
Az átirányítás a kinevezéstől eltérő ideiglenes foglalkoztatás egyik fajtája. Erre tekintettel nem is jár együtt a kinevezés módosításával. Lényege, hogy a közszolgálati tisztviselő az eredeti munkaköre mellett vagy helyett más...Tovább olvasomjogvita
A jogvita során a közszolgálati jogviszony alanyai érvényesítik egymással szemben a jogviszonyból fakadó igényeiket, jogaikat. A vita feloldásának fórumrendszere attól függ, hogy ki akarja az igényét érvényesíteni. A kormánytisztviselők esetében...Tovább olvasomszabadság
A szabadság célja, hogy a közszolgálati tisztviselő számára hosszabb időtartamú, tartós pihenési lehetőséget biztosítson, teljes illetményének folyósítása mellett. A szabadság alap- és pótszabadságból áll, s minden naptári évben megilleti a...Tovább olvasomkártérítési felelősség
A közigazgatási szerv (munkáltató) a közszolgálati jogviszonnyal összefüggésben a közszolgálati tisztviselőjének okozott kárt vétkességére tekintet nélkül, teljes mértékben meg kell térítenie. A közszolgálati jogviszonnyal összefüggés azt jelenti, hogy a kár...Tovább olvasomegyéb juttatás
A közszolgálati tisztviselők az alapilletményükön, az illetménykiegészítésükön és az illetménypótlékaikon túl a törvény, illetve a munkáltató által meghatározott egyéb juttatásokban részesülhetnek. Ezek közül alanyi jogon jár az un. Jubileumi jutalom,...Tovább olvasom
