egyenlő bánásmód
Az egyenlő bánásmód azt jelenti, hogy hogy nem lehet különbséget tenni a dolgozók között, nem szabad hátrányos megkülönböztetést alkalmazni senkivel szemben. A törvény kiemeli a az egyenlő bánásmód megtartartásának követelményét az illetményekkel kapcsolatban. Alapelvnek tekinti, hogy egyenlő értékű munkákért egyenlő illetmények járjanak. A munka egyenlő értékének megállapítása során pedig különösen az elvégzett munka természetét, minőségét, mennyiségét, a munkakörülményeket, a szükséges szakképzettséget, fizikai vagy szellemi erőfeszítést, a tapasztalatot, felelősséget és a munkaerő-piaci viszonyokat kell figyelembe venni. A törvény szerint az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének következményeit orvosolni kell, amely nem járhat más közszolgálati tisztviselő jogainak megsértésével, csorbításával. Tehát ha az egyik dolgozó esetében megsérül az egyenlő bánásmód követelménye,, s azt orvosolni kívánják, az orvoslás nem járhat ugyanezen elv másik dolgozó esetében való megsértésével.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
pótlék
A pótlékok általában az illetmény legkisebb részét teszik ki. A pótlékra való jogosultság a közszolgálati tisztviselő valamely személyes képességére (nyelvtudás) vagy a munkavégzés egyes sajátos körülményeire (éjszakai munka) tekintettel állapítható...Tovább olvasomösszeférhetetlenség (hatalommegosztás)
Az összeférhetetlenségi szabályok e típusa a hatalmi ágak megosztásának elvét juttatja érvényre. A rendelkezések célja a hatalomkoncentráció elkerülése, a hatalommal való visszaélés megakadályozása és a közigazgatás jogszerű működésének a biztosítása....Tovább olvasomvagyonnyilatkozat
A közszolgálati tisztviselők jelentős részét (és hozzátartozóját) vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség terheli. E jogintézmény célja a közélet tisztaságának biztosítása és a korrupció megelőzése. Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget vagy bizonyos tevékenységek (pl. hatósági jogalkalmazás, vagyongazdálkodás,...Tovább olvasomtartalékállomány
A tartalékállomány célja az, hogy a közszolgálati tisztviselő számára – szolgálati viszonyának a jogszabályban foglalt esetekben való megszüntetése esetén – másik közigazgatási szervnél képzettségének, besorolásának megfelelő állást ajánljanak fel. Tartalékállományba...Tovább olvasomelőmenetel besorolásban
A besorolásban való előmenetel a tágabb értelemben felfogott előmenetel egyik fajtája az illetményben, a címekben és a vezetői megbízásban (kinevezésben, munkakörben) való előmenetel mellett. A közszolgálati tisztviselőket a törvény két...Tovább olvasomdepolitizált rendszer
A depolitizált rendszer a közigazgatási személyi állomány politikához fűződő viszonyának egyik modellje a mérsékelt semlegesség rendszere és a zsákmányrendszer mellett. Minta országa e modellnek Anglia. A depolitizált rendszerben élesen elválasztják...Tovább olvasomMagyar Kormánytisztviselői Kar
A Magyar Kormánytisztviselői Kar (MKK) a kormánytisztviselők és az állami tisztviselők (tehát a köztisztviselők nem) önkormányzattal rendelkező, közigazgatási szakmai, érdekképviseleti köztestülete. Jogi személyiséggel bír. Kötelező tagsági viszony alapján működik, tehát...Tovább olvasomelévülés
Valamely igény, jogosultság elévülése azt jelenti, hogy bizonyos időtartam eltelte után az igényt már nem nem lehet érvényesíteni. Fontos azonban megjegyezni, hogy az elévült igény nem lesz egyben jogellenes is,...Tovább olvasomkinevezésmódosítás
A kinevezés tartalmát módosítani – fő szabályként – csak a munkáltató és a közszolgálati tisztviselő közös megegyezésével lehet. A módosításkor a kinevezésre irányadó szabályokat kell alkalmazni (pl. írásba foglalási kötelezettség)....Tovább olvasomfeddhetetlenség
A feddhetetlenség egyes közszolgálati rendszerekben a jogviszony keletkezésének egyik általános feltétele lehet. Szigorúbb fogalom a büntetlen előéletnél. Ugyanis ha büntetlen előéletet követel meg a jogszabály a kinevezés feltételeként, az a...Tovább olvasomalkalmazási feltételek
A közszolgálati tisztviselők kiválasztásakor (jogviszonyuk keletkezésekeor) a törvények alkalmazási/alkalmassági feltételeket állapítanak meg. Ezeket két csoportba sorolhatjuk: vannak általános és speciális alkalmassági feltételek. Az első csoportba azok tartoznak, amelyek mindegyikének minden...Tovább olvasombüntetlen előélet
A közszolgálati jogviszony keletkezésének egyik feltétele a büntetlen előélet. Ezt hatósági bizonyítvánnyal (erkölcsi bizonyítvány) kell igazolni. A Kttv. Azonban túlmegy a büntetlen előélet megkövetelésén és bizonyos bűncselekmények esetén (pl. emberölés,...Tovább olvasomegészségügyi alkalmatlanság
Az egészségügyi alkalmasság, illetve alkalmatlanság kérdése a közigazgatási köztisztviselők jogviszonyának két elemében bír különös jelentőséggel. Egyrészt a törvény szerint a jogviszony keletkezésekor jogszabály vagy annak felhalmazása alapján a közigazgatási szerv...Tovább olvasomvezetői munkakör
A vezetői előmenetel az előmenetel egyik formája a besorolásban és a címekben való előmenetel mellett. Hatályos törvényünk vezetői munkakörről beszél, amely – eltérően a vezetői megbízástól – erőteljesen összekapcsolja a...Tovább olvasomjogviszonyváltás
A jogviszonyváltás – jogszabályi rendelkezés folytán bekövetkező – olyan változás, amelyben a munkáltató személye úgy változik meg, hogy a munkáltató egésze vagy egy része a közszolgálati tisztviselői törvény hatálya alól...Tovább olvasomközszolgálati ellenőrzés
A közszolgálati ellenőrzés célja a közszolgálati tisztviselői szolgálati jogviszonyra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának vizsgálata. A közszolgálati ellenőrzést a Kormány nevében a központi államigazgatási szervekben a közigazgatási minőségpolitikáért és személyzetpolitikáért felelős miniszter,...Tovább olvasomösszeférhetetlenség (gazdasági)
A köz szolgálatának elsődlegessége megköveteli a közszolgálati tisztviselőtől, hogy teljes munkaerejét ennek szentelje. Erre tekintettel a törvény erőteljesen korlátozza a tisztviselő egyéb gazdasági tevékenységét. A gazdasági összeférhetetlenségnek két fő ága...Tovább olvasomlemondás jogviszonyról
A lemondás a közszolgálati tisztviselő egyoldalú jognyilatkozata, mellyel a közszolgálati jogviszonyát megszünteti. A lemondás érvényességéhez nem szükséges a munkáltató elfogadó nyilatkozata. Ugyanakor a lemondó nyilatkozat csak a munkáltató hozzájárulásával vonható...Tovább olvasomhivatásos állomány
A fegyveres és rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai a széles értelemben vett közszolgálati alkalmazottak egyik csoportját képezik. E csoport önmagában is összetett, mert ide soroljuk egyfelől a honvédek jogállásáról szóló...Tovább olvasomkártérítési felelősség
A közigazgatási szerv (munkáltató) a közszolgálati jogviszonnyal összefüggésben a közszolgálati tisztviselőjének okozott kárt vétkességére tekintet nélkül, teljes mértékben meg kell térítenie. A közszolgálati jogviszonnyal összefüggés azt jelenti, hogy a kár...Tovább olvasom
