előmenetel besorolásban
A besorolásban való előmenetel a tágabb értelemben felfogott előmenetel egyik fajtája az illetményben, a címekben és a vezetői megbízásban (kinevezésben, munkakörben) való előmenetel mellett. A közszolgálati tisztviselőket a törvény két előmeneteli táblába sorolja, attól függően, hogy felsőfokú vagy középfokú iskolai végzettséggel rendelkeznek. Az egyes táblákon besorolási osztályokat találunk (pl. a felsőfokúak tábláján gyakornok, foglamazó, tanácsos, vezető tanácsos, főtanácsos és vezető főtanácsos elnevezéssel). A magasabb besorolásba kerüléshez szükség van a közszolgálati várakozási idő elteltére, legalább megfelelt minősítésre és esetenként a jogszabály vagy a munkáltató által meghatározott feltételek teljesítésére. A törvényben szereplő esetekben (főként a minősítés eredményére tekintettel – az előmenetel gyorsítható illetve lassítható.
Tudományterület:
Forrás:
Szerző:
Relációk
semmisség
A semmisség úgynevezett feltétel nélküli érvénytelenség (tehát az érvénytelenség egyik esete), ami azt jelenti, hogy a semmisségre az érdekeltek határidő nélkül hivatkozhatnak, a megállapodás semmisségét a bíróság hivatalból észleli. A...Tovább olvasomérvénytelenség
A jogviszony keletkezésekor, majd fennállása során is a munkáltató (szolgálatadó) és a közszolgálati tisztviselő között számtalan megállapodás jön létre (pl. kinevezés és annak elfogadása). A megállapodások kölcsönönös nyilatkozatok megtételével és...Tovább olvasomszabadság
A szabadság célja, hogy a közszolgálati tisztviselő számára hosszabb időtartamú, tartós pihenési lehetőséget biztosítson, teljes illetményének folyósítása mellett. A szabadság alap- és pótszabadságból áll, s minden naptári évben megilleti a...Tovább olvasomszemélyi anyag
A közszolgálati tisztviselői jogviszony fennállása alatt számtalan jognyilatkozat, illetve irat keletkezik. Ezek egy része a tisztviselő személyével kapcsolatos adatokat tartalmazza. Ezek az un. személyi iratok, melyeket tovább lehet osztályozni. A...Tovább olvasomelőmenetel besorolásban
A besorolásban való előmenetel a tágabb értelemben felfogott előmenetel egyik fajtája az illetményben, a címekben és a vezetői megbízásban (kinevezésben, munkakörben) való előmenetel mellett. A közszolgálati tisztviselőket a törvény két...Tovább olvasomhivatásetika
A közszolgálati hivatásetika (mint bármely más szaketika) a közszolgálati pálya területén uralkodó erkölcsi-magatartási szabályokat jelöli. Egy klasszikus meghatározás szerint a közszolgálati etika a közszolgálat tevékenységi körébe vágó, gyakran jogszabályokban is...Tovább olvasomöszeférhetetlenség (preztizs)
A kormányzati tisztviselői szolgálati jogviszonyban a jó közigazgatásba vetett társadalmi bizalom fenntartásának szem előtt tartásával kell eljárni. Ebből következően a közszolgálati tisztviselő a pálya presztizsének és a közbizalom fenntartásának érdekében...Tovább olvasomvégkielégítés
A végkielégítés a közszolgálati tisztviselői jogviszony megszűnésének egyes eseteiben jár, s funkciója a munka (s így az illetmény) elvesztésével járó anyagi hátrányok kompenzációja. Végkielégítés jár: felmentéskor, a közigazgatási szerv jogutód...Tovább olvasomrendes munkaidő
A rendes munkaidő azt az időtartamot jelöli, amelyet a közszolgálati tisztviselő a kinevezésében, illetve a reá irányadó jogszabályokban meghatározottak szerint köteles munkával eltölteni, s amely időről a jogviszony alanyai már...Tovább olvasomméltatlanság
A méltatlanság a kötelező felmentési okok egyike. Hivatalára akkor méltatlan a közszolgálati tisztviselő, ha olyan magatartást tanúsít akár a hivatali munkája során, akár a munkahelyén kívül, amely alkalmas arra, hogy...Tovább olvasomszemélyzeti politika
A közigazgatási személyzeti politika – átfogó értelemben – olyan célok, alapelvek kidolgozása és érvényesítése, amelyek meghatározzák az adott állam közigazgatásában foglalkoztatottak létszámát, valamint a közszolgálati pragmatika valamennyi elemét, így különösen...Tovább olvasomtanulmányi szerződés
Tanulmányi szerződést a közigazgatási szerv akkor köt a közszolgálati tisztviselővel, ha támogatásra érdemesnek tartja a tanulmányait. Ennek keretében a munkáltató vállalja a tanulmányok támogatását (elengedi tisztviselőjét, kifizeti a térítési díjat,...Tovább olvasombüntetlen előélet
A közszolgálati jogviszony keletkezésének egyik feltétele a büntetlen előélet. Ezt hatósági bizonyítvánnyal (erkölcsi bizonyítvány) kell igazolni. A Kttv. Azonban túlmegy a büntetlen előélet megkövetelésén és bizonyos bűncselekmények esetén (pl. emberölés,...Tovább olvasomilletménykiegészítés
Az illetménykiegészítés funkciója annak biztosítása, hogy az egyes közigazgatási szerveknél foglalkoztatott közszolgálati tisztviselők eltérő nagyságú illetményben részesülhessenek, a hierarchikus rendben magasabb szintű közigazgatási szerveknél magasabbak legyenek az illetmények. Erre tekintettel...Tovább olvasomtartalékállomány
A tartalékállomány célja az, hogy a közszolgálati tisztviselő számára – szolgálati viszonyának a jogszabályban foglalt esetekben való megszüntetése esetén – másik közigazgatási szervnél képzettségének, besorolásának megfelelő állást ajánljanak fel. Tartalékállományba...Tovább olvasomkirendelés
A kirendelés a kinevezéstől eltérő ideiglenes foglalkoztatásnak az a fajtája, melyben a közszolgálati tisztviselő az őt alkalmazó közigazgatási szerv és egy másik közigazgatási szerv között létrejövő megállapodás alapján a másik...Tovább olvasomMagyar Kormánytisztviselői Kar
A Magyar Kormánytisztviselői Kar (MKK) a kormánytisztviselők és az állami tisztviselők (tehát a köztisztviselők nem) önkormányzattal rendelkező, közigazgatási szakmai, érdekképviseleti köztestülete. Jogi személyiséggel bír. Kötelező tagsági viszony alapján működik, tehát...Tovább olvasomközszolgálat
A közszolgálat összetett értelmű, tartalmú kifejezés, melynek három jelentős értelmezési kerete különíthető el. Az első a közszférában dolgozó személyek csoportja, a széles értelemben felfogott közszolgálati alkalmazottak köre. A második megközelítésben...Tovább olvasomeskü
Az eskü a jogviszony keletkezésekor egyfelől egy ünnepélyes aktus, fogadalom a közszolgálat legfontosabb értékeinek megőrzésére. Másrészt alapvető jelentőségű jognyilatkozat is, ugyanis az eskütétel elmaradása érvénytelenségi ok, amelyre bárki hivatkozhat. Tehát...Tovább olvasomösszeférhetetlenség (hatalommegosztás)
Az összeférhetetlenségi szabályok e típusa a hatalmi ágak megosztásának elvét juttatja érvényre. A rendelkezések célja a hatalomkoncentráció elkerülése, a hatalommal való visszaélés megakadályozása és a közigazgatás jogszerű működésének a biztosítása....Tovább olvasom
